Ebben a menüpontban többféle dokumentumot tölthet le, többek között információkat Kínáról, tudnivalókat a kínai üzleti szokásokról és etikettről, a magyar-kínai kapcsolatokról. Ha bármely további téma érdekli Önt, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot és kérdezzen!
Cégünk számos más írásos anyaggal is rendelkezik, amelyek üzleti partnereink téjékoztatására szolgálnak. Figyelemfelkeltésül több ilyen anyag rövidített változata is letölthető, ezeknél feltüntettük, hogy „rövidített”.
A letölthető anyagok az Eastinfo Kft. szellemi termékei. A szövegek felhasználásának feltételeit az Eastinfo Kft. weboldal felhasználásra vonatkozó jogi nyilatkozata szabályozza. A dokumentumok PDF formátumúak, melyeket az ingyenesen letölthető Adobe Acrobat Reader olvasóval lehet megnyitni.
Kína gazdasága (pdf)
Rövid összefoglalónk elkészítésekor arra törekedtünk, hogy ez a rövid ismertető minden fontos gazdasági információt tartalmazzon. Egy rövid bekezdésben összefoglaltuk a kínai-magyar gazdasági kapcsolatok fejlődését, felsorolva a gazdaság fontosabb számait is.
Üzleti etikett és protokoll (rövidített) (pdf)
A nyugati üzletemberek gyakran az európai, vagy az országukra jellemző tárgyalási szokások szerint próbálnak közeledni a kínai vállalatokhoz. Általános ismeretek birtokában sokan úgy próbálják cégüket vagy termékeiket bevezetni a kínai piacra, hogy nem ismerik a helyi szokásokat, körülményeket és elvárásokat. Az alábbi összefoglaló rövid tájékoztatást ad a legfőbb, leglényegesebb eltérésekről a kínai és európai szokások és üzleti etikett között.
Magyar-kínai kapcsolatok (pdf)
Nemcsak Kína fejlődik szédítő sebességben az elmúlt időben, hanem a magyar-kínai kapcsolatok történelmében is új időszakot tartunk nyilván. Ez a rövid dolgozat a magyar-kínai kapcsolatok történeti hátterét és Dr. Medgyessy Péter volt miniszterelnök 2003-as hivatalos kínai látogatása óta eltelt néhány évben lezajlott változásokat ismerteti.
Hasznos tudnivalók Kínáról (rövidített) (pdf)
Amikor valaki első alkalommal indul Kínába, akkor mindent szeretne tudni. Természetesen csak a személyes élmények az igaziak, de a felkészülést megkönnyítik azok a tudnivalók, amelyeket hosszas kínai jelenlétünk, számtalan delegációs tapasztalatunk során szereztünk. Jelen dokumentum az eredetinek mindössze rövidített változata.
Peking ismerető (pdf)
Ez a dokumentum Peking főbb nevezetességeit ismerteti.
Shanghai ismertető (pdf)
Ez a dokumentum Shanghai főbb nevezetességeit ismerteti.